With Terence Hill, Nino Frassica, Nathalie Guettà, Francesco Scali. A nyomozások közben Anceschi kapitány és Cecchini is egyre többször kell, hogy szembesüljön saját és környezetük hibáival. Cecchini főtörzsőrmester családja egyre többször kerül be a történetbe: Patrizia „bepasizott”, míg Caterina egy nyomozásban is részt vesz. Korábban misszionáriusként számos hasznos képességre tett szert, emellett a jó emberismeret és a logikus gondolkodás segíti abban, hogy epizódról-epizódra megoldja a felmerülő bűnügyeket. Ludovico Tommasi tábornok fia, aki megpróbálta rávenni Giuliót, hogy Rómában kezdje szolgálatát. Ezen esetek közé tartozik, amikor Laura átmenetileg felfüggeszti a vadásztársaság működését vagy amikor a két, igazán különböző anyósjelölt egyszerre érkezik meg Gubbióba. 60 perc, 2017. Inspirációját a hetvenes évek népszerű, Gilbert Keith Chesterton által kitalált Brown atya alakjából merítette. Egy rész erejéig vendégszereplőként visszatér Giulio Tommasi, Lia Cecchini és Bianca Venezia karaktere is. Az első három évadban nem említik kifejezetten Gubbio nevét, mivel a szerzők szándéka az volt, hogy a történet Umbriára koncentráljon. Azt azonban egyikük sem tudja, hogy a másikat komoly lelki traumák gyötrik. Don Matteo - 12. évad - 7. rész Onora il padre e la madre - prima parte Bűnügyi tévéfilmsorozat (2019) Film adatlapja. A főtörzs mindenáron barátnőt akar Tommasi századosnak, aki viszont nem helyesli ezt az ötletet, mivel bizonytalan az érzéseiben Liával kapcsolatban. A sorozat főhőse Don Matteo egy olasz kisváros új plébánosa. Patriziával azonban két gond akad: a nagy korkülönbség és Cecchini főtörzsőrmester, ezért sokáig titokban tartják kapcsolatukat. Az évad elején Patrizia visszatér Barcelonából Gubbióba, hogy az egyetemet követően megkezdje felnőtt életét. 11:52. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként. ÉVAD: 9. Caterina karaktere már a 12. évadban sem lesz benne. A sorozat főhőse, Don Matteo, egy olasz kisváros új plébánosa. További filmek és sorozatok megtekintéséhez nem kell mást tenned, csak a fenti kereső mezőt használnod. SYNOPSIS. He's a parish priest who never met an unjustly accused person he didn't want to help. A részek formátuma eltér a megszokottól, mert egy epizód kb. Don Matteo - IX. Magyarországon az egyik legnagyobb filmes adatbázisa. Don Matteo pedig kénytelen azzal szembesülni, hogy Nerino kamaszodik: lóg az iskolából, rosszak a jegyei, este kimaradozik, az évadzáró részben pedig cigizés közben tüzet okoz. Később egyre inkább beleszeret Marco Nardi ügyészbe, de amíg az a testvérével, Chiarával jár, addig csak bátortalan lépéseket mer tenni. Válasz. VIDEÓ - Don Matteo - Terence Hill - Újréti László. Don Matteo (2000)"Don Matteo" Sorozat ismertető: A külföldön már nagy sikerrel vetített olasz filmsorozat föszereplöje Terence Hill, a Magyarországon is oly népszerü olasz filmsztár. 36. ülésnap (2014.12.03. 3.0, Cecchini főtörzsőrmester felesége, Patrizia és Assuntina édesanyja, Cecchini főtörzsőrmester idősebb lánya, Tommasi százados felesége, Martina édesanyja, Cecchini főtörzsőrmester unokaöccse, szintén csendőr, Cecchini főtörzsőrmester unokahúga, orvoshallgatónak hazudja magát a sorozat elején, A csendőrség tagja, Ghisoni helyettese a 4. évadban, Perugiai ügyész, Tommasi volt osztálytársa, Ferri ügyész, majd Tommasi százados jegyese, Perugiai ügyész, dr. Ferri ideiglenes utódja, Volpi ügyésznő utódja, később Anna vőlegénye, Gyermek a paplakban, Don Matteo unokahúga, Don Matteo barátjának, Antoniónak a lánya, Ester édesanyja, A paplak lakója, öntörvényű, argentin származású fiatalember, A paplak tinédzser lakója aki elárvult, de később megismeri valódi édesanyját, Alessandro Bencivenni, Carlo Mazzotta, Domenico Saverni, Andrea Barzini, Mariella Sellitti, Chiara Barzini, Andrea Barzini, Chiara Barzini, Mariella Sellitti, Paolo Logli, Alessandro Pondi, Mauro Graiani, Cecilia Calvi, Paolo Logli, Alessandro Pondi, Vittorio Testa, Lea Tafuri, Mauro Graiani, Francesca Melandri, Mauro Graiani, Mario Ruggeri, Mauro Graiani, Luisa Cotta Ramosino, Mario Ruggeri, Francesca De Michelis, Mario Ruggeri, Umberto Gnoli, Daniela Delle Foglie, Enrico Audenino, Umberto Gnoli, Umberto Gnoli, Emanuela Canonico, Elena Santoro, Az első évad tizenötödik részében (A szenvedély tüze - Il fuoco del passione) Morabito úr szeretőjének szerepében jelenik meg az a, A második évad tizennegyedik részében (Játék a tűzzel - Scherzare col fuoco) Marisa Morante szerepében tűnik fel, A kilencedik évad huszonötödik részében (Régi emlékek - Vecchi ricordi) Sabrina Rondinelli szerepében tűnik fel, A nyolcadik évad tizenegyedik részében Cecchini apósának, a kilencedik évad harmadik részében pedig Tommasi anyjának macskáját hívják. History. Create New Account. évad 11. rész. Don Matteo 12. évad 14. rész ingyen online nézhető teljes rész magyarul, szinkronosan. A mappa tartalma - törlések nélküli állapotában: (2020.12.17.) Korábban misszionáriusként számos hasznos képességre tett szert, emellett a jó emberismeret és a logikus gondolkodás segíti abban, hogy epizódról-epizódra megoldja a felmerülő bűnügyeket. Az évad során Nardi a százados testvérével, Chiarával kezd kapcsolatba, amit Anna egyre nehezebben visel, de az utolsó részekben egymásra találnak, miután Chiara elhagyja az ügyészt. Lehet, hogy gyerekcsínyről van szó? Cecchini próbálja menteni a helyzetet, de a látszatot nem lehet a végtelenségig fenntartani. 2020.11.17. Az egyik helyi párt jelöltjét megölik a kampány során, ezért a párt új jelöltje dr. Laura Respighi lesz, aki meg is nyeri a választást. További filmek és sorozatok megtekintéséhez nem kell mást tenned, csak a fenti kereső mezőt használnod. See more of DON Matteo 12 on Facebook. A Cecchini családban ismét bonyolódnak a szálak. A 12. évad három szerelmespárjának főszereplésével a Don Matteo világában játszódik Max Pezzali Sembro matto című dalának videóklipje. A lejátszás elkezdéséhez kattints a videóra. évad Fájdalmas szerelem. Don Matteo - 12. évad - 3. rész Non nominare il nome di Dio invano - prima parte Bűnügyi tévéfilmsorozat (2019) Film adatlapja. Korábban misszionáriusként számos hasznos képességre tett szert, emellett a jó emberismeret és a logikus gondolkodás segíti abban, hogy epizódról-epizódra megoldja a felmerülő bűnügyeket. További tartalom: ️ https://tv2csoport.hu/prime/ Még több tartalom a Prime oldalán! Majd bonyodalmak alakulnak ki közöttük is, mire a lány úgy dönt, hogy visszatér Barcelonába. A paplakban él, nagy rokonszenvvel tekint az emberek felé. Ezt az intelmet már az első részben meg kell, hogy szegje, mivel egy asszony fordul hozzá segítségért. A sorozat főhőse Don Matteo egy olasz kisváros új plébánosa. A szülők eközben megpróbálnak haladni az esküvői előkészületekkel, de folyamatosan vitáznak egymással. Egy nyomozás során Don Matteo ismét együtt dolgozhat barátaival, sőt Cecchini közel 150 levelére hivatkozva Don Matteót püspöke Spoletóba helyezi át, akit követ Natalina, Pippo, Laura és Ester is. Natalina életében felbukkan egy titokzatos idegen, Manlio Cestori, aki azt állítja, hogy az édesapja, ráadásul azért jött, hogy átadja a lányának az anyja után maradt örökségét. A kilencedik évad elején özvegyen tér vissza a képernyőre, mivel Patrizia autóbalesetben meghalt. A hegyi doktor - Újra rendel - hétköznap 17.00. A sötét erdei úton furgonnal áthajtó don Matteo elüt egy lányt, aki az erdőből ugrik elé. 2,565 people like this. Válasz. Natalina, Pippo és Elide nagyi keresik a helyüket a világban, még házaló ügynökként is kipróbálják magukat. 1. évad Az országos vészhelyzet idején a Nagy-Britannia vezető szakértőiből, válságkezelőiből és magas rangú politikusaiból álló COBRA elnevezésű csapat össze Az országos vészhelyzet idején a Nagy-Britannia vezető szakértőiből, válságkezelőiből és magas rangú politikusaiból álló COBRA elnevezésű csapat össze Ep.1 1. rész Megjelent: 2006-02-01. Emellett (szokásához híven) minduntalan beleavatkozik Anna és Marco szerelmi próbálkozásaiba és előbújik belőle a gyanakvó és féltékeny após is, amikor kiderül, hogy Assuntina és az új, általa nemigen kedvelt Zappavigna járnak. Don Matteo évad 3 magyarul~online, Don Matteo évad 3 Nez Don Matteo egy olasz kisváros kedves, mosolygós, szelíd lelkű plébánosa, aki papi szolgálatai évad, vendégszereplőként a 12. évadban) szerepében Simone Montedoro, magyar hangja a 6-10. évadokban Stohl András. 10/10 matteoatya 2020 júl. Ha valaki értette, kérem, magyarázza meg. Don Matteo - IX. Feleségével (Caterina) és két lányával (Patrizia és Assuntina) él együtt. Charly, majom a családban - XV. 3,013 people follow this. Don Matteo - 12. évad - 3. rész Non nominare il nome di Dio invano - prima parte Bűnügyi tévéfilmsorozat (2019) Film adatlapja. Don Matteo - Nézd vissza a VIII. Don Matteo sorozat 3. évad epizódjainak listája megjelenések dátumaival és rövid leírásokkal, ha kedveled a 3. évad sorozatot akkor itt hasznos információkat találsz a 3. évad epizódjairól és szereplőiről. Don Matteo (2020) online filmek, online sorozatok adatbázisa akár regisztráció nélkül is. Don Matteo 12. évad 13. rész Don Matteo 12. évad 13. rész ingyenes online megtekintése. Anna fiatalon élte át, hogy apja, Carlo öngyilkos lett egy barátjuk, Claudio Lisi üzleti manőverei miatt, továbbá Giovanni (a nő barátja) Don Matteo segítségével szemináriumba jelentkezik és ezért elhagyja. Ha tetszett, amit láttál, a lenti közösségi ikonok segítségével oszd meg a videót ismerőseiddel. Az okokat... Don Matteo - IX. Feliratozva a teletext 333. oldalán. Jellemét tekintve pletykás, kötekedő, zsémbes, de alapvetően jószívű, mások érdekében felülkerekedik saját akaratán is. évad 12. rész. Az Ítéletre várva című részben Don Matteót letartóztatják, mivel egy gyilkosság helyszínén a kezében találnak egy fegyvert. Első évad (2000) Az első részben Don Matteo megérkezik a városba a missziósterületekről, hogy átvegye Don Luigi megüresedett plébániáját. Ha gondolod, add meg e-mail címed, ahol fel tudjuk venni veled a kapcsolatot. Súlyos lőtt sebbel találnak rá a helyi iskola egyik kiváló tanulójára, Gregre. Cecchini főtörzsőrmester a Dallamról dallamra (Nota la nota) zenei vetélkedőben vesz részt, ahol vélhetően jószívűsége miatt elbukja azt a 25 000 eurót, amelyből elvitte volna a családját nyaralni. A sorozat eredetileg az Ördög és a szentelt víz címet viselte, s a főszereplő Lino Banfi vagy Giancarlo Magalli lett volna. Don Matteo (2000)"Don Matteo" Sorozat ismertető: A külföldön már nagy sikerrel vetített olasz filmsorozat föszereplöje Terence Hill, a Magyarországon is oly népszerü olasz filmsztár. Don Matteo a város lakossága által megbecsült és tisztelt ember, aki megérti, és segíteni próbál az embereknek problémáik megoldásában. A második évadban tovább folytatódnak Don Matteo és a csendőrség kalandjai: meg kell birkózniuk mérgezéssel, csalással, gyilkossággal, emberrablással és jó néhány más bűnténnyel. Don Matteo 12. évad (2020). évad 11. rész. VIDEÓ - Don Matteo - Terence Hill - Újréti László. A paplakban sincs azonban minden rendben. Ez a szócikk részben vagy egészben a Don Matteo című olasz Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Ennek ellenére az utóbbira való felkészülése során azt állította, hogy sosem szerepelt a televíziós műsorban. 16:00. Eközben a két csendőr új ügyészhelyettest kap Gualtiero Ferri személyében, aki Cecchinit preferálja Tommasi helyett. Ráadásul Annát az ügyészhez sem fűzi felhőtlen kapcsolat, mivel ellenszenvesnek tartják egymást. 60 Perc. Ellenzi Don Matteónak, a nyomozati munkába való belefolyását, de elismeri a pap emberi tulajdonságait. Az újból és újból felmerülő ügyek miatti nézeteltérések, balesetek, múltbéli problémák további bonyodalmakat okoznak. Natalina modellmagazinba kerül, és az öccse, Raniero is felbukkan. Don Matteo - Nézd vissza a VIII. Az első részben Don Matteo megérkezik a városba a missziósterületekről, hogy átvegye Don Luigi megüresedett plébániáját.